Akaba (másképp Aqaba, arabul ) Jordánia egyetlen tengeri kikötővárosa. A Vörös-tenger északi részén, az Akabai-öböl partján, a Jordán Királyságnak pedig a déli részén terül el. Fontos kereskedelmi központ, mely Ázsiát, Afrikát és Európát köti össze. A 25 km-es jordániai tengerpart ma már egyre inkább beépül. Kikötők, strandok és szállodák épülnek itt.
Már 3500 évvel ezelőtt lakott volt a hely és már akkor is stratégiailag fontos kikötő volt a Távol-Kelet, Egyiptom, India és Kína felé. Egyes feltételezések a bibliai Eilattal azonosítják. Akaba ősi neve Ayla volt. Az egyiptomi Ptolemaiosz i.e. 3. században elfoglalta és a nevét Berenicére változtatta. 106-ban Traianus császár elfoglalta a várost és beolvasztotta a Római Birodalomba azután, hogy leigázta a nabateusokat. A bizánci időkben Aqaba püspöki székhely volt, ekkor több templom épült. 1116-ban elfoglalták a keresztesek és egy kis erődöt építettek a Fáraó-szigeten. Akabát a muszlim seregek 1320-ban foglalták vissza, de a város addigra már elvesztette jelentőségét, mivel a kalifák áttették a székhelyüket Damaszkuszból Bagdadba.
1517-ben az ottomán seregek legyőzték a mamelukokat, így az Oszmán Birodalom része lett. A Szuezi-csatorna 1869-ben történt beindítása végképp megpecsételte Akaba sorsát. A 20. század elejére nem volt több egyszerű halászfalunál. Akaba visszanyerte a jelentőségét, amikor 1917-ben Fejszál herceg az angolokkal szövetkezve elfoglalta a települést az ottománoktól. Az araboknak komoly hadi segítséget nyújtott Thomas Edward Lawrence brit katonatiszt, akit később Arábiai Lawrence-ként ismer a világ. 1925-ben a vidéket az akkori Transzjordániai Emirátushoz csatolták. 1950-ben Jordánia tengeri kapuja lett. 1954-ben megépítették a kikötőt, aminek segítségével modern várossá fejlődött. 1965-ben Huszejn király 6000 négyzetkilométeres sivatagi területet cserélt egy 12 kilométeres tengerparti szakaszra Szaúd-Arábiával, ezzel az üzlettel tovább tudták bővíteni a kikötőt és immár ők is hozzáférnek a Yamanieh korallszirthez.
